TERMÁLTÓ ÉS ÖKOPART

ÉPÜL, SZÉPÜL ZALAKAROS- MEGSZÜLETETT A TELEPÜLÉS ZÖLD KÖZPONTJA

Zalakaros Fürdőváros legfőbb kincse az ásványi anyagokban gazdag feltörő termálvíz, mára a gyógyfürdő és a köré épülő szolgáltatások az egész város életének szerves részét jelentik.
A termálvíz mindeddig kizárólag a fürdőzést, a fürdővendégek kényelmét, gyógyulását és pihenését szolgálta, azonban a város legújabb beruházásával az elfolyó víz immár egy mesterségesen létrehozott tavat táplál, ez a termáltó pedig a köré épített szabadidős parkkal egy új, élménydús kikapcsolódási lehetőséget nyújt. Maga a termáltó megközelítőleg 12900 m2 vízfelülettel rendelkezik, legmélyebb pontja 1,8 m.

A termáltóhoz érkező vendégek legelső állomása a különleges architektúrájú fogadóépület, melynek egyik legizgalmasabb pontja az épülethez tartozó tizenöt méter magas kilátótorony, ahonnan csodás panoráma nyílik magára a tóra, a környező erdősávra, illetve az egész komplexumra.

A termáltó környékén kialakított egyedi kis világ egyik legmonumentálisabb, legkiemelkedőbb eleme a 21 méter magas csúszdatorony, mely méreteit tekintve egyedülálló az egész országban. A tervek szerint 2016. május 1-én nyílik. A csúszdatorony két csúszdával büszkélkedhet, az egyik 21 méter magasból indul és közel 75 méter hosszú, az un. kamikaze csúszda pedig 12 méter magasról indul és közel 36 méteren keresztül garantálja a száguldás élményét.

A fogadó épület mellett található a hangok tere pavilonja is, ahol a különböző magasságú hangkeltő elemek segítségével játékos formában ismerkedhetünk meg a hangokkal, figyelhetjük meg a hangok rezgéshosszának változását.

Folytatva a sétát a bátrabbak kipróbálhatják a vízen járás tudományát a termáltavon kialakított vízi tipegő segítségével. A pálya a sekély vízmélységű részekre épült, beton elemekből áll, melyek csúszásmentes felületükkel a biztonságos játékot biztosítják.

A tó két partját híd köti össze, középen a szigettel, ahol megpihenhetünk pár percre élvezve a látványt a tó felett. A híd túlsó lábától a fények meditációs pavilonjához jutunk. A tető alatti tér négy oldalán különböző méretű fa oszlopok helyezkednek el, így mindig besüt a nap valamelyik résen, s ha sokáig figyeljük, a fénycsíkok lassan, a Nap látszólagos mozgását követve folyamatosan változnak. Az elrendezés segítségével láthatóvá válik a Föld forgásának hatása.

A tó erdő felőli, déli szélén kezdődik a tanösvény, ami egy lábakon álló fapadló járdán vezet. Az ösvény a fák között kacskaringós úton visz be bennünket az erdőbe, majd ér ki ismét a kiindulópontra. Az állomások padjain megpihenhetünk, élvezhetjük az erdő nyugtató, jótékony hatását. A gyerekek szaladgálhatnak az ösvényen, a fűben megbúvó számtalan védett virág is épségben megmarad. A kisebbeket egy mesebeli tündér is várja az egyik égerfa tövében.  Az itt élő növényeket ismertető táblák mutatják be, ha esetleg nem ismernénk fel őket.

A gyerekek másik kedvence a tóparti játszótér, ahol élvezhetik a homokozó, csészealj hinta, körhinta, mászóka és faház nyújtotta örömöket, miközben köztük kis patakocska kanyarog.
Visszaérve a fogadóépülethez egy sövény labirintus vár ránk, azonban ahhoz, hogy igazán eltévedni és visszatalálni tudjuk benne, még néhány évig türelmesnek kell lennünk, amíg a vesszők sövénnyé fejlődnek.

Ha tó körüli séta – és a gyerekek utáni szaladgálás – még kevés volt, a szabadtéri fitness parkban is megdolgoztathatjuk izmainkat. Minden géphez tartozik egy használati útmutató, valamint hogy az adott mozgás mely testrészre gyakorol hatást. A parkban kipróbálhatunk derékmozgató gépet, lábizom erősítő, karizom mozgató,sífutó, gyalogló, vállízület gyógyító, masszírozó és ingázó gépet egyaránt.

Végül következhet egy kellemes ebéd vagy vacsora a fogadóépület mellett megépült étteremben, mely május 1-től szeretettel várja a termáltó és ökopart látogatóit.

Ha felkeltettük érdeklődését és meglátogatná a létesítményt, többmegközelítési módot ajánlunk. Külön parkoló tartozik a tóhoz, ahova az alsó pavilonsor felől a Men Dan Hotel előtt elhaladva jobbra, aztán balra fordulva jut el. A gyalogosan érkezőknek a Strandfürdő bejárata előtti Gyógyfürdő téren kell keresztülhaladniuk, hátunk mögött hagyva, távolodva a főúttól, iránymutatóként a csúszdák jó látható sziluettjét figyelve. A tó keleti oldalán az újonnan épített kerékpárút is ad egy természetbarát megközelítési módot.

A Termáltó és Ökopart projekttel a „Meríts erőt a természet csodáiból!” települési jelmondat tartalma egy újabb értéktárral is bővült a zalakarosiak és az idelátogatók nagy örömére is.

Bővebb információ: termalto.zalakaros.hu