Kaszó – Erdei Vasút, Tanösvények

 

„Kaszó Somogy zöld szíve”. Sokan hallottak már róla, de igazán csak kevesen ismerik. Magyarország legnagyobb egybefüggő síkvidéki erdőtömbje a kaszói erdő, melyet körbeölelnek a környező települések. E páratlan kiterjedésű és szépségű terület a KASZÓ Zrt. kezelésében áll, centruma pedig Kaszópuszta, mely egységbe foglalja az egymástól elválaszthatatlan kaszói erdőt, az azt kezelő erdőgazdaságot, a fokozottan védett természeti értékeket őrző Baláta-tavat, az erdő mélyén megbúvó kisközséget, az itt található vadászházat, a hozzá kapcsolódó üdülővel és a közjóléti fejlesztéseknek köszönhető létesítmények egyre bővülő sorát.

Erdei Vasút

A Somogy megyei kisvasutak sorában a legfiatalabb a Belső-Somogy legnagyobb összefüggő erdőtömbjében, a kaszói erdőben működő erdei vasút, kisvasút. A teljes hosszában erdőben futó vasútvonal csodálatos tájon halad át. A változatos erdőállományok, a Baláta-tó természetvédelmi területe, a természeti környezet sokszínű élővilágával felejthetetlen élményt nyújt az itt kirándulóknak.

Kaszó környezetében 4 tanösvény is található, melyek mindegyike a környék növény- és állatvilágát, valamint az erdész és vadász munkáját hivatott bemutatni. 

Tanösvények:

  • A közel 1 km hosszú Öregerdő Tanösvény a Kaszói Kirándulóközponttól indul, majd összesen 15 tájékoztató tábla segítségével nyerhet a látogató betekintést a kaszói pagony vadregényes birodalmába. 
  • 2017 májusától kibővült az Öregerdő tanösvény a Lombkorona Tanösvénnyel, mely különleges módon, a lombok közt sétálva enged betekintést az erdőbe. A 9 m magas, 124 m hosszú ösvényen interaktív elemek teszik izgalmasabbá az élővilág megismerését.
  • A Fafaj- és vadismereti Tanösvény 3,520 m hosszú, 16 db információs tábla segítségével mutatja be a terület fontosabb őshonos fafajait. Az útvonal mentén több pihenőhely is kialakításra került.
  • A Kűvölgyi-tó körül kialakított Erdőkerülő Tanösvény az erdő hasznát, a benne zajló munkákat, az erdész feladatait, a természetvédelmet és vadgazdálkodást, valamint a KASZÓ-LIFE pályázatot 960 m hosszú, 10 állomásból álló útvonalon mutatja be.

Cím: H-7564 Kaszó, Kaszó puszta 1.

Tel.: +36-82-445-903, +36-82-352-065

Fax: +36-82-352-314

Email: info@kaszort.hu

www.kaszort.hu